Újra beigazolódott: a tiszások úgy félnek a vitától, mint ördög a tömjénfüsttől

„Ahogy már eddig is sokszor, ismét megfutamodtak a vita elől” – fogalmazott Nacsa Lőrinc.

A kulturkampf beszűkült tudathoz, törzsi gondolkodáshoz vezet, ahol a mi törzsünknek mindent szabad, a másik törzsnek semmit.
„Lehet hergelni szélsőurbánus indulatokat, csak éppen ez nem épít. Lehet felszólalni az egyház és az állam nem kívánatos összefonódásának ügyében, de nem nem szabad minden keresztény embert megsértve rikácsolni. Nem lehet, hogy a reformokkal előálló Ferenc pápát, hogy a hajléktalanok üldözése ellen fellépő lelkészeket, hogy a zsákfalvakban ételt osztó egyháziakat egy kalap alá vesszük a szószékről kampányolókkal, az egyházat és politikát összevonni akaróval. Ez a kollektív stigmázás idegen a demokratáktól, de nem idegen a Fidesztől.”